Zacher Gábor: “A mai nappal beadtam felmondásom”.

Zacher Gábor: "A mai nappal beadtam felmondásom".

Zacher Gábor: "A mai nappal beadtam felmondásom".

Nagyon súlyos kritikákat fogalmazott meg a Honvédkórházban tapasztalt állapotokról.

loading…


A mai nappal beadta felmondását Zacher Gábor. A hírt maga az érintett közölte a hvg.hu-val, azonban korábban információként több orvostól hallottuk. Zacher azt mondta, a két hónapos felmondási ideje október végén jár le, addig ellátja feladatát. A sürgősségi osztályt vezette a Honvédkórházban.

Zacher azzal indokolta a döntését, hogy az a fajta személyügyi és tárgyi krízis, ami az évek során kialakult a kórházban, a munkavégzést veszélyeztette. Az egészségügyi munkavégzés veszélyeztetése egyben a beteg számára is veszélyeztető. Azt mondta, az elmúlt időszakban 9 orvos adta be felmondását – ezt épp tegnap tagadta le a Honvédelmi Minisztérium -.

Hatalmas terhelés nehezedett a sürgősségi osztályra, leamortizálódott a felszerelés, olyan mennyiségű beteget kellett ellátni, amiért a személyügyi minimumfeltételek 60 százalékával egy centrum nem tud felelősséget vállalni

 

– mondta Zacher.

Szeretek itt dolgozni, de kénytelen voltam a döntést meghozni. Nem tudok elszámolni a lelkiismeretemmel, hogy ilyen állományprobléma, ilyen felszerelésügyi gondok mellett a betegellátást folytassam.

Szeptember elsejei hatállyal más sürgősségi orvosok is beadták a felmondásukat, ők már benne vannak abban a 9 emberben, akit korábban említett. A Népszava illetve a rezidensek érdekvédelmi képviseletei szerint a Honvédkórházban 112 traumatológus és aneszteziológus tagadta meg, hogy ingyen végezzen 12 óra önkéntes munkát, emiatt csúszhatnak az ütemezett műtétek, végső soron a sürgősségi ellátás is bajba kerülhet. A Honvédelmi Minisztérium tagadta, hogy ez így lenne, azt állították, fizetnek az orvosoknak. Gulyás Gergely miniszter a kormányszóvivőin azt mondta, a kórház eddig nem kért plusz pénzt a sürgősségi ellátásra.

Zacher Gábor felmondása és kritikái miatt megkerestük a Honvédelmi Minisztériumot, hogy hogyan akarják a kialakuló krízishelyzetet kezelni, válaszukkal a cikket frissítjük.

 

No go zóna

loading…


A Honvédkórház sürgősségijéről különösen sok ijesztő történet keringett – nyilván ez összefüggésben áll azzal, hogy a legnagyobb kórházként a legleterheltebb is. Márciusban egy háziorvos, Mateisz Erzsébet egyenesen no go zónának kiáltotta ki, miután meghalt egy betege, akit először a sürgősségire vittek be, de onnan – a háziorvos állítása szerint nem megfelelő ellátás után – hazaküldtek.

Az idős nő másnap visszakerült a kórházba, azonban egy másik osztályon a gondos ellátás ellenére nem tudták megmenteni az életét. Mateisz akkor azt mondta, az eset után próbált kommunikálni a kórház vezetésével, de lepattant róluk. A minisztérium szerint nem igaz, hogy nem látták el az idős asszonyt, bár azt nem részletezték, mi volt a szakszerű ellátás.

A Facebook nem mutatja meg neked a számodra valóban fontos híreket. Cenzúráznak. Ők döntik el, hogy mit olvashatsz és mit nem! Ha te sem akarod, hogy mások döntsék el milyen híreket láthass kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://netceleb.eu/hirlevel/

Egy másik, fél napig várakoztatott, majd elhunyt, súlyos beteg férfivel kapcsolatban Zacher Gábor, a sürgősségi osztály vezetője korábban azt mondta, a lelkiismeretük tiszta, szakmai hiba nem történt, de a kapacitások végesek.

Márciusban megkérdeztük a HM-et, hogy ezek után milyen változtatás szükséges, de a válaszukból úgy tűnt, semmilyenre. Annyit írtak, "a Honvédkórház orvosai, úgy ahogyan eddig, ezután is az esküjükben vállaltak szerint mindent megtesznek a betegek gyógyítása és felépülése, valamint az emberi élet megmentése érdekében".

loading…


Szólj hozzá

Hozzászólás

Read previous post:
SZIA! MOMO VAGYOK! EZT AZ ÜZENETET KAPTA EGY 11 ÉVES KISLÁNY.
SZIA! MOMO VAGYOK! EZT AZ ÜZENETET KAPTA EGY 11 ÉVES KISLÁNY.

SZIA! MOMO VAGYOK! EZT AZ ÜZENETET KAPTA EGY 11 ÉVES KISLÁNY. Toroczkai László:  Ma reggel a 11 éves kislányom szólt,...

ORBÁN VIKTOR A DEVIZAKÁROSULTAK MEGMENTÉSÉRŐL.
ORBÁN VIKTOR A DEVIZAKÁROSULTAK MEGMENTÉSÉRŐL.

ORBÁN VIKTOR A DEVIZAKÁROSULTAK MEGMENTÉSÉRŐL. A Facebook nem mutatja meg neked a számodra valóban fontos híreket. Cenzúráznak. Ők döntik el,...

Close