ÜZENET A NYUGGEREKNEK

“Drága nyugger testvéreim” – üzenet minden nyugdíjasnak

loading…


Egy Facebook-csoportban láttam meg azt a bejegyzést, amit nyugdíjasoknak szánt egy idősebb hölgy. Ugyan nem szoktam átvett anyagokat publikálni az Ellenszélen, elolvasva ezt az üzenetet, mindenképp szerettem volna nyilvánosságot adni a tartalmának.

“Mindenütt azt olvasom, hogy nő a nyomás a nyugdíjkasszán. Okként az “eltartók” számának radikális csökkenését, a társadalom elöregedését,a munkával eltöltött évek számának elégtelenségét, a különböző engedményekkel és kedvezményekkel nyugdíjba vonultak viszonylag magas létszámát, a rokkantsággal való visszaélést szokás emlegetni.

A kormány sok éve eteti a nyugdíjasokat- na, nem kaláccsal! -azzal, hogy minden körülmény között megtartja ígéretét, mert ő már csak ilyen!! Amit mond, az meg van mondva!!! Arra mérget lehet venni!!! Hisz nem romlik a nyugdíjak vásárló értéke, mert ugye az infláció is mindössze 1-2%.!! Ennyi tehát a nyugdíjemelés is. Ennyi jár, ennyi jut, punktum!!!

Némely kormánytag egyenesen odáig megy, hogy vehemensen bizonygatja: az elmúlt öt évben isten bizony, annyi volt a reálértéken számított emelés, hogy az akár kitesz egy 13. havi nyugdíjat is!!!!

Ezzel szemben mit tapasztal a nyugger?!

loading…


Azt tapasztalja, hogy gyakorlatilag befagyasztották a nyugdíjakat, lassan már nominálisan is.
Azt tapasztalja, hogy a nyugdíjas bár szívesen látná a nyugdíjas fogyasztói kosár tartalmát az infláció összefüggésében.,ilyen kosár ha van is, azt jól dugdossák az illetékesek.
Azt tapasztalja, hogy az önkormányzatoknak semmi lehetőségük nincs az öregek, betegek házi gondozásának finanszírozására.
Azt tapasztalja, hogy egyre több az olyan család, ahol már csak a nyuggernek van állandó, biztos jövedelme, neki kell segíteni az aktívakat, gyerekeket, betegeket.
Azt tapasztalja, hogy bár évről évre több tízezer embert löknek ki az ellátásból hol ilyen, hol olyan jogcímen, a helyzeten ez mit sem javít.

loading…



Azt tapasztalja, hogy félmillió emberünk, aki valahol Nyugaton húzza az igát, küld ugyan haza pénz az itthoni családtagoknak, de ebből a pénzből a büdös életben nem lesz bevétele a magyar költségvetésnek, nyugdíjkasszának.

Kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.netceleb.eu/hirlevel/

Azt tapasztalja, hogy a ” munka-alapú társdalom” olyan csekély összeggel honorálja a közmunkát és a minimálbéren, bérminimumon foglalkoztatottak tevékenységét-horribile dictu!-a munkát, hogy abból bizony alig-alig képződik járulék.
 

A fentiek alapján arra a következtetésre jut, hogy senkivel nem cserélne, legkevésbé önmagával! Akikkel meg cserélne, azok tesznek az ő fejére, gondjára-bajára!

Drága Nyugger Testvéreim!!! Nem lenne itt az ideje egy valódi érdekazonosságon alapuló szervezetet létrehozni?! Vagy minden úgy jó, ahogy van?!.” Forrás

loading…


Szólj hozzá

Hozzászólás