Tudtad, hogy régen szótagolva tanultak olvasni, és csak harmadikban jött a szorzás?

Tudtad, hogy régen szótagolva tanultak olvasni, és csak harmadikban jött a szorzás?

Tudtad, hogy régen szótagolva tanultak olvasni, és csak harmadikban jött a szorzás?

A felvételek nagyrészt egy régi Filmhíradónak  a képei. Kisiskolások első néhány napját mutatja be.

Míg nem voltak számítógépek, addig egy gyereknek csoda volt a mesés könyv. Ha megtehették anyagilag szülei, akkor szinte minden alkalomra vettek eleinte kihajthatós leporellót, majd már rendes mesés-, és képeskönyveket.

Sok kisgyerek már akkoriban is úgy került iskolába, hogy legalább néhány betűt, hangot ismert.

loading…


loading...

Természetessé vált számukra, hogy az információkat, érdekességeket a könyvekben találhatják meg. Ugyanúgy, mint manapság az a természetes, ha az interneten böngésznek.

Az iskolában már az első nap megismerkedtünk a csengő hangjával. Ekkoriban még nem központi működtetésű volt. Sok helyütt a pedellus, iskolaszolga járt egy nagy csengővel és úgy csengetett be, vagy ki, más helyeken pedig már elektromos működtetésű volt, és a nagyobb tanulók jelezték az órakezdést, és az órák végét.

És volt egy olyan csengőszó is, ami manapság már nem ismert, ez az órák vége előtt 10 perccel szólalt meg. Figyelmeztetett, hogy rövidesen vége az órának.

Ennek megszólalását általában nagy örömmel fogadtuk, pedig ez nem nekünk szólt, hanem a tanárnak, hogy tudja – le kell zárni az órát, ki kell adnia a házi feladatot.

loading...

A csengők kezelését általában a magasabb évfolyamba járó gyerekek végezték – azok, akiknek pontos órájuk volt. 🙂 No persze, nem másodpercre pontos, csak úgy nagyjából. Akkoriban egy átlagos, egyszerű, felhúzós órával kapcsolatban teljesen más elvárások voltak, mint manapság a legegyszerűbb szerkezetekkel kapcsolatban.

Első teendő annak idején is a hetes jelentése volt: Tanítónéninek jelentem, az osztály létszáma …., nem hiányzik senki.

Az elsősök az első tanítási napon foghatták kezükbe olvasókönyvüket. Az ezzel való ismerkedés mindig csoda számba ment. A sok-sok szép, színes, rajzolt kép, és a benne lévő – akkor már ismerős, de értelmet még nem kapott vonalak, formák, betűk  – valamiféle álomvilágba repítettek.

Mindig, minden korban előfordulhat néha egy gyerekkel, hogy elalszik, vagy elnézi az órát, esetleg az iskolába vezető úton leköti valami a figyelmét, és elkésik.

loading…


Ilyenkor jön a megszeppenés, a sírás-rívás, hogy ez most véletlen volt, és soha többé…

Egyébként illett gyülekezésre odaérni az iskolába, ami azt jelentette, hogy legkésőbb nyolc óra előtt – délutáni tanítás esetén egy óra előtt 15 perccel már bent kellett lenni. Ha ez nem történt meg, akkor késésnek számított, és az ellenőrző könyvet az ügyeletesnek – nálunk ezek felsősök voltak – le kellett adni.

Egy esetért beírás járt, ismétlődésért pedig osztályfőnöki. 

Az ötvenes-hatvanas években még mindenütt szótagolva tanítottak olvasni.

Először hangosan, közösen formálgattuk a szavakat. Aztán pedig egyenként, majd mindenki sorra került.

Volt, akinek jobban ment, volt, akinek nehezebben. De év végére az osztály nagy része ha lassan is, de önállóan olvasott. Volt egy-két gyerek, akinek nehezen ment, akkor még csodabogárként néztünk az egyébként jó eszű, de betűket tévesztő osztálytársakra.

Hol volt akkor még diszlexia…

Egyik osztálytársunk úgy kikészítette állandó tévesztésével, ráadásul visszabeszélésével nagyon is béketűrő tanítónőnket, hogy azzal a pálcával kergette üres padokon keresztül átmászva, amit egyébként a betűtáblán lévő ábrák és betűk mutogatására használt. Tilos volt ugyan a fenyítés, de akkor nagyon-nagyon kiakadt… 🙂 Mindenesetre érdekes esemény volt, hogy még ennyi idő múlva is tisztán megmaradt…

Második félév elejére – ha szótagolva is – de azért egész jól ment az olvasás legtöbbünknek.  És persze büszkék is voltunk rá rendesen. Ekkoriban még az volt a lényeg, hogyha könyvet kaptál, minél vastagabb legyen.

A Nagy indiánkönyv az volt, így aztán az iskolai könyvtárból mindenkinek az kellett…

Az írás gyakorlása eleinte nagyon mókásnak tűnt. Levegőben rajzolgattuk a betűket, aztán a padon – csak úgy, simán kézzel. Aztán jött az újságpapíros próbálkozás, majd az írólapos. Ezekre még ceruzával próbálkoztunk. És eleinte a füzetbe is.

Eddig még csak el is ment. Akkor bonyolódott igazán a helyzet, amikor tollal kezdtünk el tanulni. A felvételen töltőtoll van, az mifelénk csak másodikban, a "nagyoknál" volt engedélyezett. Tollszárral tanultunk írni, tollheggyel, tintával, itatóssal, és néha szép nagy pacákkal. Ráadásul a nagy igyekezetbe még néha szamárfüles is lett a füzet…

Először a tanító néni felrajzolta a táblára szép kereken a betűket – hja…, neki könnyen ment. Aztán meg kezdhettük mi a műveletet.  Óvatosan, nem a papírra nyomva a tollat, mert ha mégis sikerült, akkor a hegye szétnyílt, karmolt, pacázott, csúnya lett.

loading…


A tintát nekünk vinni kellett az iskolába. Zöld üvegben volt, és mindig nagy izgalmat jelentett, hogy menetben nem történt-e vele valami, mert ha netán kiömlött volna, akkor minden kék lenne…

Kattints, és iratkozz fel a hírlevelekre: https://netceleb.eu/hirlevel/

Később, mikor  már töltőtollat használtunk, akkor meg az jelentette az izgalmat, hogy fel lett-e töltve otthon, mert ha nem, és kifogyik nap közben, akkor pech…

Ekkoriban is volt urizálás amúgy. Volt, aki azzal hencegett, hogy neki arany hegyű töltőtolla van. Vizsgálgattuk mi mindenféle kép de semmi különbséget nem láttunk. 

Ami viszont biztos, hogy megmutatta – milyen körülmények közül jön a gyerek, az a tolltartó volt.

Akiknek a szülei már akkoriban is külföldre jártak emeletes, szuperül felszerelt, műanyag tolltartókat hordtak. Benne filctollal, ami itthon még esetleg néhány színben volt kapható, nekik meg húszegynéhány volt csak a felső szinten.

Akkoriban még nem matematika óra volt, hanem számtan. Még felsőben is így hívták, kicsit megtoldva: számtan-mértan.

Pöttyöket számolva kezdtük, és elsőben-másodikban semmi mást nem tanultunk csak összeadást, és kivonást egyszerű nyitott mondatokkal ("egyenletekkel") és persze a szöveges feladatokkal, ami mindig sokkal-sokkal érdekesebb volt minden másnál. Hisz mennyivel izgalmasabb az, ha azt mondjuk, hogy Panninak van 3 lány babája. Hány fiú babája lehet, ha polcon összesen 6 baba sorakozik, mint azt mondjuk, hogy 3 meg mennyi egyenlő hattal? Nem?

loading…


Szólj hozzá

Hozzászólás

loading...
Read previous post:
Tizenkét elítéltnek mosta meg a lábát Ferenc pápa nagycsütörtökön.
Tizenkét elítéltnek mosta meg a lábát Ferenc pápa nagycsütörtökön.

Tizenkét elítéltnek mosta meg a lábát Ferenc pápa nagycsütörtökön. Kilenc olasz, egy brazíliai, egy elefántcsontparti és egy marokkói rabnak mosta...

Jó hír érkezett a nyugdíjasoknak
Jó hír érkezett a nyugdíjasoknak

Jó hír érkezett a nyugdíjasoknak Átlagnyugdíjjal számolva novemberben közel 6500 forinttal kaphatnak többet kézhez a nyugdíjasok. loading... Ha valóban az...

Close