Több száz embert küldenek el a Magyar Postától.

Több száz embert küldenek el a Magyar Postától.
loading...

Több száz embert küldenek el a Magyar Postától.

A Magyar Posta az üzemi tanáccsal előzetesen egyeztetve döntött arról, hogy 2019 tavaszán újabb csoportos, mintegy 300 fős létszámcsökkentést hajt végre a bürokráciacsökkentés folytatásaként, a leépítés elsősorban az irányítási-adminisztratív területeket érinti, többségében a fővárosi munkahelyeken, jelentette be a társaság.

loading…


A közleményben kiemelték, a postai szolgáltatások zavartalan működése továbbra is biztosított, a létszámhiányos munkaköröket – például kézbesítés és logisztika – a változás nem érinti.

Azt írták, hogy a létszámleépítést törvényes keretek között, valamennyi vonatkozó jogszabály maradéktalan betartásával teszi a társaság. Az intézkedéshez kapcsolódó juttatási rendszer feltételeiről a Magyar Posta vezetése az üzemi tanáccsal külön megállapodást kötött, írták.

A közleményben kitérnek arra, hogy a brüsszeli szabályozás miatt a Magyar Posta, amely Magyarország egyetemes postai szolgáltatója, a hazai logisztikai piac vezetője, versenypiaci szereplőként nehezen juthat költségvetési támogatáshoz, ezért csak úgy tudja javítani pozícióját, ha hatékony, gazdaságos működtetést biztosít, és önerőből forrást teremt a szükséges modernizációs lépésekhez.

A Facebook nem mutatja meg neked a számodra valóban fontos híreket. Cenzúráznak. Ők döntik el, hogy mit olvashatsz és mit nem! Ha te sem akarod, hogy mások döntsék el milyen híreket láthass kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://netceleb.eu/hirlevel/

Ehhez a célhoz elkerülhetetlen a vállalat szervezeti hatékonyságának növelése, a bürokrácia csökkentése, valamint a társasági-irányítási szint arányának mérséklése, ennek egyik eszköze a létszámleépítés.

A Magyar Posta tavaly augusztusban jelentette be, hogy mintegy 100 fős csoportos létszámcsökkentést hajt végre 2018 őszén, a leépítés az irányítási-adminisztratív területeket és többségében a fővárosi munkahelyeket érinti. Az akkori intézkedést szintén a bürokráciacsökkentéssel indokolták. Forrás.

loading…


Szólj hozzá

Hozzászólás

Read previous post:
Keservesen jajgat az anyakutya súlyosan sérült kölyke mellett.
Keservesen jajgat az anyakutya súlyosan sérült kölyke mellett.

Keservesen jajgat az anyakutya súlyosan sérült kölyke mellett. Bárhogy próbált, nem tudott segíteni rajta. India utcáin vették videóra, ahogy egy...

Ez a szállodák nagy trükkje: ha így csinálod, hetekig nem rakódik le a por a lakásban.
Ez a szállodák nagy trükkje: ha így csinálod, hetekig nem rakódik le a por a lakásban.

Ez a szállodák nagy trükkje: ha így csinálod, hetekig nem rakódik le a por a lakásban. "...Kipróbáltam,ès tènyleg bevált!.." Ezt...

Close