Több ősemberfaj is élt egy időben egymás mellett.

Több ősemberfaj is élt egy időben egymás mellett.

Több ősemberfaj is élt egy időben egymás mellett.

Több ősemberfaj is élt egy időben egymás mellett.

loading...

Emberfélék három faja is élt egy időben egymás közelében a mai Dél-Afrika területén, állapította meg egy új kutatás.

A három hominida az Australopithecusok, a Paranthropusok és a Homo-csoportba tartozott. A Johannesburg melletti barlangegyüttesben feltárt leletekről szóló tanulmány a Science tudományos folyóiratban jelent meg.

A Drimolen-barlangokban talált maradványok korát a melbourne-i LaTrobe Egyetem tudósa, Andy Herries és kollégái három különböző technológiával határozták meg: elektronspin-rezonanciával (ESR), amely az anyag fényelnyelését vizsgálja erős mágneses tér jelenlétében, paleomagnetizmussal – ahol a kőzetrétegek rögzítik a korabeli mágneses mező irányát -, és az urán-ólom radiometrikus technikával.

"A három módszer adatait együtt vizsgálva igen pontos dátumot kaptunk, minden fosszíla 2,04-1,95 millió éves" – mondta el a BBC-nek Stephanie Baker, a Jonannesburgi Egyetem munkatársa.

loading...

A Drimolen-barlangok az évek során sokféle ősi kövületet adtak, köztük az emberelődökét. Néhány éve azonban két új koponyatető került elő, egyik a viszonylag primitív Paranthropus robustusok közé tartozott, a modernebbnek tűnőt viszont Homo erectusként (felegyenesedett ember) azonosították, a leletet DHN 134-nek nevezték el.

A Homo erectus az ember egyik közvetlen elődje, talán ez volt az első a korai emberelődök közül, amely kivándorolt Afrikából. Nemcsak a legkorábbi kövületét, de az egyelten dél-afrikai maradványát azonosították a leletben.

Valaha úgy vélte a tudomány, hogy az emberi evolúció lineáris fejlődés, amelynek végén kiemelkedik a mai ember. Most egyre inkább úgy tűnik, a fejlődés valójában sokkal bonyolultabb volt. "Eddig úgy véltük, Kelet-Afrikából származik a faj, de most úgy tűnik, inkább a kontinens déli részéről. Ez azt jelenti, hogy innen először északra, Kelet-Afrikába vándoroltak, innen Észak-Afrikán át szerte a nagyvilágba" – magyarázta Stephanie Baker.

loading…


Facebook hozzászólások
loading...
Read previous post:
A járvány gyakorlatilag megszűnt, hamarosan újranyithatják a fővárost. A lakosság fegyelmezetten viselkedett
A járvány gyakorlatilag megszűnt, hamarosan újranyithatják a fővárost. A lakosság fegyelmezetten viselkedett

A járvány gyakorlatilag megszűnt, hamarosan újranyithatják a fővárost. A lakosság fegyelmezetten viselkedett A lakosság fegyelmezetten viselkedett (Videó az oldal alján!)...

Ez a gyömbér-alma-citrom ital kisöpri a mérgeket, és elindítja a fogyást
Ez a gyömbér-alma-citrom ital kisöpri a mérgeket, és elindítja a fogyást

Ez a gyömbér-alma-citrom ital kisöpri a mérgeket, és elindítja a fogyást Manapság rengetegen kínlódnak olyan betegségektől, amelyek az belek helytelen...

Close