Több mint 30 ezer gyanúsítottra bukkantak a hatalmas pedofil-ügyben Németországban.

Több mint 30 ezer gyanúsítottra bukkantak a hatalmas pedofil-ügyben Németországban.

Több mint 30 ezer gyanúsítottra bukkantak a hatalmas pedofil-ügyben Németországban.

Több mint 30 ezer gyanúsítottra bukkantak a hatalmas pedofil-ügyben Németországban.

Ez nagyon durva!

loading...

Harmincezernél is több gyanúsított nyomára bukkantak egy németországi központú nemzetközi pedofil hálózat ügyében.

Be kell látni, hogy az eddigi feltételezésekhez képest jóval kiterjedtebb a szervezkedés az interneten a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményekre – mondta Peter Biesenbach észak-rajna-vesztfáliai tartományi igazságügyi miniszter a tavaly ősszel kezdődött nyomozás előzetes eredményeiről tartott tájékoztatón.

Az online beszélgetőfórumok és azonnali üzenetküldő szolgáltatások révén összekapcsolódó nemzetközi hálózatban nem csak bűncselekményekről készített felvételeket terjesztenek, a sok ezer résztvevő meg is tárgyalja a dokumentált eseteket, bátorítják, bíztatják visszaélésekre készülő társaikat, tapasztalatokat cserélnek és tanácsokat osztanak meg, például arról, hogy milyen nyugtatóval érdemes begyógyszerezni az áldozatokat a szexuális bántalmazás előtt.

Fejtette ki a miniszter, megjegyezve, hogy a hálózat kommunikációjáról szóló leiratok igen megrázóak és mélyen felkavaróak.

loading...

A hálózatban uralkodó légkör révén süllyedhet a bűncselekményektől eltántorító gátlásküszöb, így olyan személyek is gyermekek ellen fordulhatnak, akik a pedofíliát támogató környezet nélkül nem vetemednének erre – mondta Peter Biesenbach.

Tavaly indult az ügy

Az úgynevezett Bergisch Gladbach-i gyermekbántalmazási ügy tavaly októberben kezdődött. Kiindulópontja a Köln melletti városban egy családi ház, amelynek időközben bíróság elé állított 43 éves tulajdonosa a vád szerint 79 szexuális bűncselekményt követett el a lánya ellen. Az áldozat az első eset időpontjában három hónapos volt.

A nyomozás úgy haladt, mint egy hólabda a hegyoldalon, az ügy egyre nagyobb, egyre kiterjedtebb lett, minden eset újabb esetek és gyanúsítottak nyomára vezetett – mondta egy rendőrségi illetékes a Westdeutscher Rundfunk (WDR) regionális közszolgálati médiatársaság egy májusi – az ügyben hozott első ítélet alkalmából készített – összeállításában, amely szerint többször előfordult, hogy a frissen feltárt bizonyítékokat rendőrségi helikopterrel szállították el az érintett tartományba, hogy minél hamarabb megszerezhessék az előzetes letartóztatást elrendelő határozatot és elfoghassák a saját gyermeküket vagy rokonaik gyermekeit bántalmazó gyanúsítottakat.

Eddig 72 embert gyanúsítottak meg pedofil bűncselekményekkel. Többségük észak-rajna-vesztfáliai. Az első ítéletet egy 27 éves katona ellen hozták.

loading…


Tíz év szabadságvesztésre ítélték, és elrendelték kezelését egy zárt elmegyógyintézetben. A kezelés addig tart, amíg az elítélt már nem veszélyes a társadalomra.

A perhez készített szakvélemény szerint ez nagyjából húsz évet vehet igénybe. A férfi négy kisgyermek, köztük lánya és mostohafia ellen követett el bűncselekményeket, legkevesebb harmincat.

loading…


Facebook hozzászólások
loading...
Read previous post:
A Blikk arról írt, hogy Bálint gazda koronavírus-fertőzött volt.
A Blikk arról írt, hogy Bálint gazda koronavírus-fertőzött volt

A Blikk arról írt, hogy Bálint gazda koronavírus-fertőzött volt. Özvegye karanténban van. Halasztani kell a temetést. Bálint György házára kitették...

Kortárs művészek és autista fiatalok fogtak össze egymásért.
Kortárs művészek és autista fiatalok fogtak össze egymásért.

Kortárs művészek és autista fiatalok fogtak össze egymásért. Az alapítvány egy szuper projektet hozott össze, amiben autista fiatalok, kortárs művészek...

Close