RIASZTÁS! EGY EDDIG ISMERETLEN DARÁZSFAJ FÉSZKELTE BE MAGÁT MAGYARORSZÁGRA!

Veszélyre figyelmeztet a szakértő: ismeretlen darázsfaj fészkelte be magát Magyarországra.

 

Még a hazai szakértők előtt is ismeretlen az a darázsfaj, amelyet egy budai ház erkélyének ablakán találtak!

loading…


Boros Tibor méhrajbefogó öt éve kezdte a rovarok irtását, ijedt családokat mentett meg, de ilyen fészekkel még ő sem találkozott.

– Tulajdonképpen ugyanolyan fészekkel volt dolgom, mint a német vagy francia darazsak esetében: papírfészekben dolgoztak a rovarok, csakhogy a nagy labdafészek alatt egy cső alakú forma vezetett ki. Amikor pedig a labda elég nagy a rovaroknak, ez a cső leválik, s így dolgoznak tovább „lakhelyükön” – részletezte kérdésünkre Boros.

A szakembert Budára riasztották, ahol a tulajdonost meg is csípte a nálunk korábban nem látott faj egyik egyede. Biztos, hogy nem őshonos fajról van szó, vélhetően déligyümölcsökkel érkeztek az országba, majd elszaporodtak.

loading…


A szakember, Boros Tibor sem látott még ilyet
 

– Ugyanúgy, mint a többi fajnál, egy fészekben több ezer darázs lehet. A legutóbbi címen a tulajdonost megcsípte, ebből állapítottuk meg, hogy vélhetően nem olyan veszélyes, mint a lódarázs. A tünetek és maga a fájdalmas csípés ugyanolyan, mint a többinél. Persze, aki allergiás rá, annak halálos lehet – folytatta Tibor. A méhész feltételezése szerint bizonyos kürtősdarázsról lehet szó, de a talált rovarokból vizsgálatra küldött pár darabot.

A Facebook nem mutatja meg neked a számodra valóban fontos híreket. Cenzúráznak. Ők döntik el, hogy mit olvashatsz és mit nem! Ha te sem akarod, hogy mások döntsék el milyen híreket láthass kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://netceleb.eu/hirlevel/

Boros egyébként óva int mindenkit, akik darazsakat fedeznek fel a házukban, hogy maguk lássanak neki az irtásnak, ugyanis egy fészekben akár több ezer darázs is lapulhat, az irtási kísérlet pedig feldühítheti őket, így akár életveszélyesek is lehetnek.

Az újfajta darázs gyümölcsökkel kerülhetett az országba, valószínű Dél-Európából

Citrom csillapítja a fájdalmat

 

A darázs jellemzően akkor támad, ha veszélyben érzi magát. Csípése fájdalmas, általában vörös duzzanattal jár, aki allergiás rá, annál akár halálos is lehet. Darázscsípés ellen több házi praktikát ismernek: csillapítja a fájdalmat a szódabikarbónából és vízből kevert paszta, a hideg borogatás, a citromlé vagy a vízben krémesre kevert aszpirin is.

loading…


Szólj hozzá

Hozzászólás