ORBÁN VIKTOR ÜZENT A DEVIZAKÁROSULTAKNAK.

Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő arról beszélt az Országgyűlésben hétfőn, hogy egyfajta szakmai konszenzust szeretne elérni a devizahitelesek megsegítése érdekében.

 

Mint kiemelte: van 140 ezer ember, akiken nem tudtak, vagy nem akartak segíteni, és 90 napot meghaladó tartozásuk könnyen kilakoltatáshoz vezethet. Bár a moratórium most eltolja a problémát, de végső megoldást nem jelent.

Azt szorgalmazta, hogy pártok feletti megoldást találjanak, s azt kérdezte: mit üzen a kormányfő ezeknek az embereknek?

loading…


Orbán Viktor miniszterelnök válaszában felsorolta a probléma megoldására hozott kormányzati intézkedéseket, közte a végtörlesztést, az árfolyamgátat, a bankok elszámoltatását, a forintosítást, az áron aluli árverések tilalmát, a kilakoltatási moratórium kiterjesztését.

 

 

Kiemelte: a magyar parlament az elmúlt években jól dolgozott, nagyon fontos törvényeket fogadtak el.

Az áron aluli árverezés tilalmáról szóló törvény megalkotása után ma egyetlen családot sem lehet kiforgatni a lakásvagyonából, senkit nem fenyeget a kilakoltatás és mindig meg tudták akadályozni eddig azt is, hogy ez tömeges méretű legyen. Kitért arra is, hogy ennek érdekében mindig együttműködtek az önkormányzatokkal.

loading…


Kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://netceleb.eu/hirlevel/

Magyarország olyan ország, amire a legkevésbé jellemző az európai kultúrkörben, hogy az embereket ki lehet tenni az otthonaikból. Hozzátette: minden értelmes párbeszédnek hívei. Ugyanakkor felidézte, hogy a devizahitelek betiltásáról szóló törvényt, és a bankok általi egyoldalú kamatemelések korlátozását Vona Gábor nem szavazta meg, s hasonló volt a helyzet az árfolyamgát esetében is, ezt sem a pártelnök, sem a Jobbik-frakció nem szavazta meg. Forrás: MTI.

loading…


Szólj hozzá

Hozzászólás