Orbán elé vitték a kis Zente ügyét.

Orbán elé vitték a kis Zente ügyét.

Orbán elé vitték a kis Zente ügyét.

A miniszterelnök és kormánya elé vitték a súlyosan beteg Zente ügyét, de azonnal elutasították és nem segítenek rajta, mert…

Az egész magyar közösség arról beszél, hogy a kis Zentének hogyan is lehetne segíteni, bár sok ember azt írja, hogy irreálisan sok pénzről van szó: 700 millió forint, de hisz az édesanya az emberi jóságban.

loading...

A jobbik felterjesztette Orbánékhoz az ügyet, mint ahogyan a szintén SMA betegségben szenvedő kislány ügyét is, amit elutasítottak szintén.

" A kormány szeretné kifejezni a szülőknek és hozzátartozóknak a fájdalmát a gyermekük betegségét illetően, de ebben nem tud segítséget nyújtani. Az ilyen fajta betegségek jelen állapotban a szakirodalom szerint a gyógyíthatatlan kategóriába sorolandóak, ezáltal nem tud rá az állam semmilyen egészségügyi támogatást nyújtani.

A gyógyítató betegségekre több milliárd forint pénzt különít el az állam, de az SMA izomsorvadásos betegség nem tartozik ide.

A spinális izomatrófia (SMA) autoszomális recesszív módon öröklődő, jelenleg gyógyíthatatlan betegség. "

loading...

Kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://netceleb.eu/hirlevel/

Bezzeg Mészáros Lőrincnek 1-1 beszerzés alatt oda adnak nem 700 milliót, hanem 10 -szer 700 milliót azaz 7 milliárdot, és még ennél is többet. Megérett ez az ország a süllyesztőben való eltűntetésre…

Eddig a tv2-most.me cikke. Szerk.:Bár a politika nem segített, azóta szerencsére a civilek már összeadták a szükséges pénzt.

loading…


Facebook hozzászólások
loading...