MIGRÁNS TÁMADOTT MEG EGY AUTÓST MAGYARORSZÁGON.

MIGRÁNS TÁMADOTT MEG EGY AUTÓST MAGYARORSZÁGON.

MIGRÁNS TÁMADOTT MEG EGY AUTÓST MAGYARORSZÁGON.

A fotó illusztráció

Migráns hátterű személy támadott meg egy autóst a napokban az egyik hazai autópálya pihenőjénél, a támadót és társát a vámhivatal éppen ott szolgálatot teljesítő pénzügyőrei tartóztatták fel.

loading…


A Magyar Idők úgy tudja: a támadó Szíriában született, európai mozgására egy 2016-ban Németországban kiállított engedély ad lehetőséget.

Március első napjaiban két pénzügyőr teljesített éjszakai szolgálatot az M5-ös autópálya egyik pihenőjénél. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyenruhásai a közúti áruszállítás ellenőrzésének rájuk osztott teendőit látták el éppen, mikor hajnali hat óra előtt nem sokkal odafutott hozzájuk egy férfi, és elmondta: néhány pillanattal korábban valaki megtámadta.

A férfi hozzátette, hogy az erőszakos személy a támadás után egy bolgár rendszámú autóba ugrott be.

 

A fináncok észre is vették a járművet, amivel a sofőr éppen el akart hajtani, a meneküléshez viszont nem választott jó irányt: arra az útszakaszra próbált ráhajtani, amely a szembeforgalmú autópálya-sávokra vitte volna. A kocsit azonban a NAV-osok idejében megállították. A pénzügyőrök ezután riasztották a rendőrséget, megvárták a hatóság kiérkezését, és vallomást is tettek.

A Facebook nem mutatja meg neked a számodra valóban fontos híreket. Cenzúráznak. Ők döntik el, hogy mit olvashatsz és mit nem! Ha te sem akarod, hogy mások döntsék el milyen híreket láthass kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://netceleb.eu/hirlevel/

Lapunk információja szerint az autóban két külföldi állampolgárságú személy ült. A jármű vezetője szaúd-arábiai volt, de rendelkezett egy uniós ország állampolgárságával is. A megtámadott férfi az autó másik utasát nevezte meg támadójaként. Ez az ember a nála lévő iratok szerint Szíriában született, az Európai Unióban pedig azért mozoghatott, mert 2016-ban Németországban egyfajta tartózkodási, utazási engedélyt állítottak ki a nevére. A német nyomtatvány – úgy tudjuk – három évre szól. Forrás.

Az alábbi felvétel 2017-ben készült Budapesten:

loading…


loading…


Szólj hozzá

Hozzászólás

Read previous post:
BÖGRÉS SAJTOS FOKHAGYMÁS LEPÉNY, FELÜLMÚLJA MÉG A LEGÍNYCSIKLANDÓBB LÁNGOST IS!
BÖGRÉS SAJTOS FOKHAGYMÁS LEPÉNY, FELÜLMÚLJA MÉG A LEGÍNYCSIKLANDÓBB LÁNGOST IS!

BÖGRÉS SAJTOS FOKHAGYMÁS LEPÉNY, FELÜLMÚLJA MÉG A LEGÍNYCSIKLANDÓBB LÁNGOST IS! A lángos hatalmas kedvencünk, de találtunk egy receptet, ami felülmúlja...

SZÉTSZAKÍTJÁK MAGYARORSZÁGOT? EZ A TERV!
SZÉTSZAKÍTJÁK MAGYARORSZÁGOT? EZ A TERV!

SZÉTSZAKÍTJÁK MAGYARORSZÁGOT? EZ A TERV! Tovább szakítják a csonka Magyarországot? Önálló roma autonómia Magyarországon....ez a terv.   Ehhez a videóhoz...

Close