Megbocsáthatatlan rémtettek: amikor több százezer magyar tűnt el a Gulágokban

Megbocsáthatatlan rémtettek: amikor több százezer magyar tűnt el a Gulágokban

Megbocsáthatatlan rémtettek: amikor több százezer magyar tűnt el a Gulágokban

A magyarság egyik elhallgatott tragédiája, amiről alig beszélnek… lakosságunk 6,2 százaléka pusztult el.

Minket, magyarokat talán még tragikusabban érint a gulág–haláltáborok máig hatoló valósága mint más népeket itt Közép-Európában.

‘Arányosított’ emberveszteségünk a második világháborúban a negyedik legnagyobb volt a világon, lakosságunk 6,2 százaléka pusztult el.

loading...

Lengyelország, a Szovjetunió és Németország mögött következett hazánk, és Trianon csonkítását hozzáadva, ezek a statisztikai adatok drámaiak.

“A megszálló szovjet hadsereg – akárcsak pár hónappal korábban a nácik – kész listákkal érkezett. Felkutatott és elvitt mindenkit, akit a kommunista hatalomátvétel szempontjából veszélyesnek ítélt.

Volt miniszterelnököket, minisztereket, parlamenti képviselőket, nagyköveteket, katonatiszteket, papokat, tanárokat. Vitték válogatás nélkül a munkaképes fiatalokat, többségük még nem töltötte be a huszadik életévét.”

loading...

Háromszázezren vagy többen sohasem tértek vissza.

Több százra tehető azoknak a magyar állampolgároknak a száma, akiket szovjet hadbíróságok ítéltek halálra vagy hosszú szabadságvesztésre, ahogy ők nevezték: „javító kényszermunkára”. A kivégzettek esetében nem volt vizsgálat, bizonyítás, csak ítélet, melyet azonnal végrehajtottak.

Akik túlélték, csak az 1950-es évek első felében hagyhatták el a Szovjetuniót. Sokan azonban még a büntetés lejárta után sem térhettek haza családjukhoz, hiszen a magyar határon az államvédelmi hatóság emberei fogadták őket. Egy részüket internálták, mások hazamehettek, de őket is titoktartásra kötelezték.

A rendszerváltásig hallgatniuk kellett. Tragikus, hogy az utolsó magyar hadifogoly, Toma András csak 2000-ben érkezett haza Magyarországra.

A hosszú évtizedek távlatából mára kezd elhomályosulni mekkora szenvedést jelentett a Gulág az emberiség 20.századi történelmében. A szovjet rendszer az 1990-es évek végéig gondosan elzárt minden dokumentumot, ‘tabusította a témát’.

“A lágerek egykori helyszíneit nem lehetett látogatni, a tanúk, túlélők nem beszélhettek, nem készült filmadaptáció, az amerikai filmipart – a holokauszttal ellentétben – nem érintette meg a Gulág története.”

Ez – érintettség híján – még valamelyest érthető, az jóval visszásabb, hogy a nyugati baloldali értelmiség is cinkosan hallgatott, nehogy ártson ezzel a szocialista eszmének. Ennek hatása máig él, így történhet meg, hogy máig nincs olyan megrázó képsor, filmalkotás, mint amilyen a hitleri haláltáborokról készült, noha az áldozatok száma több tízmillióra tehető. A Gulág nem vált a köztudat, a tömegkultúra részévé.

Szolzsenyicin törte át a hallgatás falát

A hallgatás falát, a kommunista rendszerrel kapcsolatos tabukat 1972-ben megjelentetett háromkötetes művével Alekszandr Szolzsenyicin törte át. A Nobel-díjas orosz író a ’Gulag szigetcsoportban’ és az ’Ivan Gyenyiszovics egy napjában’ a kommunizmus áldozatainak állított emléket. Szolzsenyicin a Vörös Hadsereg tagjaként a századosi rangig vitte. Az írót 1946-ban letartóztatták, mert magánleveleiben támadta Sztálint, ezt követően jutott a Gulágra.

Művei megtörtént esetekre épülnek, éppen ezért a dokumentumok drámaiságával hatnak. A letartóztatásoktól kezdve a perekig, a börtön, a munkatáborok kegyetlen világát ’festette meg’.

De mit is jelent a Gulág? A Gulag egy betűszó: a lágerek központi főparancsnokságának rövidítése. Szolzsenyicin óta pedig világszerte a szovjet koncentrációs táborok iszonyatát értjük alatta. Lenin hatalomra jutásával, 1918-ban kezdődött az ország testében rákos sejtekként elburjánzó, és az egész Szovjetuniót behálózó kényszermunka-és rabszolgatáborok kiépítése azzal a szándékkal, hogy elkülönítsék, megbüntessék és munkaerejét ingyen felhasználják mindazoknak, akiket a bolsevik, kommunista rendszer vélt vagy valós ellenségeinek tartottak.

Politikai okokból, vagy köztörvényes váddal, bírósági eljárás és ítélet meghozatala nélkül kerültek milliók a lágerekbe. Több mint kétezer tábor terült el a fehér-tengeri–szigetektől a Fekete-tenger partjáig, a Balti-tengertől Szibériáig, az Északi sarkkörtől a közép-ázsai pusztaságokig, Murmanszktól Vorkutáig. Voltak lágerek nagyvárosokban, (Moszkvában és, Leningrád külvárosában) és voltak közép-ázsiai eldugott településeken is.

Az idők során a Gulág szó már nemcsak a táborok főigazgatóságára utalt, magát az intézményesített szovjet rabszolgamunka rendszerét jelentette: büntetőtáborokat, a köztörvényes és politikai foglyok táborait, munkatáborokat, a női táborokat és gyermektáborokat.

Az elnyomó eljárások összességét, amelyet a foglyok egykor ”húsdarálónak” neveztek, a transzportot a fűtetlen marhavagonokban, a kényszermunkát, a családok szétzúzását, a száműzetésben töltött hosszú éveket, a korai és értelmetlen halált.

“A sztálini korszakban az egész Szovjetunió egyetlen hatalmas kényszermunka-teleppé változott, saját törvényekkel, szokásokkal, erkölccsel.”

Gulág: a gazdaság tartópillére

A Gulág: nemcsak a megfélemlítés nyílt eszköze volt, de a gazdaság egyik legfontosabb tartópillére is. Sztálin elképzelését követve a Szovjetunió iparosítását akarták felgyorsítani, ezért 1939 szeptemberében felállították a „Hadifoglyok és Internáltak Főigazgatósága” (GUPVI) által ellenőrzött táborokat is, a Belügyi Népbiztosság irányítása alatt.

Kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://netceleb.eu/hirlevel/

A szándék egyértelmű: megcsappant munkaerő-tartalékait kívánta a Szovjetunió, a Vörös Hadsereg által megszállt területekről elhurcolt kényszermunkásokkal kiegészíteni.

loading…


Különböző nemzetiségű hadifoglyok és internáltak óriási tömege összpontosult az állam területén, többségükben a náci Németország és szövetségeseinek katonái kerültek fogságba, de polgári személyeket, civileket, nőket, gyerekeket, időseket is elhurcoltak. A németek mellett magyarok, japánok, osztrákok, olaszok, finnek és más európai népek százezreit, millióit toloncolták a második világégés alatt és után a GULAG lágereibe, ahol több tízmillióan vesztették életüket.

Az elhurcoltakat kemény fizikai munkára fogták, napi 10-12 órát dolgoztatták miközben élelem- és egészségügyi ellátásukról alig gondoskodnak. A rabok bányákban, út-, gát-és vasútépítéseken dolgoztak, embertelen körülmények között, megfelelő szerszámok, élelmezés és ruházat nélkül. Peregtek az évek, a szovjet hatóságok által megszabott kivégzési kvóták, az őrszemélyzet brutalitása, a megerőltető fizikai munka, az éhség, a fagy hatására további ártatlan milliók lettek áldozatai a földi pokolnak….

Toma András kései hazatérése

Toma András (Újfehértó, 1925. december 5. – Nyíregyháza, 2004. március 30.) akaratán kívül vált ismertté. A magyar katona, volt hadifogoly négyéves korában elvesztette édesanyját, majd 1944-ben besorozták az I. magyar hadseregbe, amellyel a Felvidéken átvonulva, Auschwitz és Krakkó környékére ment. Itt esett hadifogságba 1945. január 11-én. A húszéves katonát Ukrajnán és Fehéroroszországon keresztül szállították a mai Szentpétervár közelében lévő bokszitogorszki táborba.

Amikor megbetegedett, innen a mintegy ezer kilométerre keletre található bisztrjagi lágerbe szállították. Tábori kórházba került, ahonnan 1947 januárjában beutalták a kotyelnyicsi elmegyógyintézetbe.

“Mivel a Szovjetunióban a hadifogolytáborból kórházba, pszichiátriai intézetbe utalt embereket törölték a hadifoglyok névsorából, Toma András kikerült a magyar hatóságok látóköréből. Egy cseh nyelvész jelzése alapján, hosszas kutatómunkát követően, orvosok, újságírók, egy kárpátaljai magyar rendőr és közel száz ember segítségével találtak rá a kotyelnyicsi elmegyógyintézetben, ahol Tamás András néven tartották nyilván. ”

Az utolsó magyar hadifogoly

Az utolsó magyar hadifogoly… Toma András, akire valamikor húsz éve talált rá egy pszichiátriai intézetben egy ismert lélekgyógyász, aztán persze jöttek a riporterek is…

Közzétette: Látni és láttatni – 2017. szeptember 30., szombat

loading…


A meggyötört férfit dr. Veér András utazott ki megvizsgálni, aki megállapította, hogy Toma minden kétséget kizáróan magyar. Ezt követően hozták haza 2000. augusztus 11-én. Hazatérése után a honvédelmi miniszter előléptette tartalékos főtörzsőrmesterré, és – mivel szolgálati viszonya folyamatos volt – kifizették elmaradt illetményét.

A volt katona családját DNS-vizsgálat során találták meg. Tragédiáját megismerte az ország. A hetvennégy éves férfit féltestvére, Anna vette magához és ápolta haláláig.

“Nem tudunk róla, hogy Moszkva bocsánatot kért volna egy élet – hány élet! – tönkretételéért, elvételéért…“ Forrás.

loading…


loading...
Read previous post:
A megkövesedett 5 millió éves cipőtalp rejtélye
A megkövesedett 5 millió éves cipőtalp rejtélye

A megkövesedett 5 millió éves cipőtalp rejtélye 1922 október 8-án a New York Sunday American című lap American Weekly melléklete...

Kálmán Olga megszólalt Erdogan látogatása kapcsán – eddig ez viszi a prímet
Kálmán Olga megszólalt Erdogan látogatása kapcsán – eddig ez viszi a prímet

Kálmán Olga megszólalt Erdogan látogatása kapcsán – eddig ez viszi a prímet Kálmán Olga egykori televíziós műsorvezető és a Dobrev...

Close