Luxus börtönbe tölti büntetését a volt Fideszes képviselő: választható menü és szabad mozgás

Luxus börtönbe tölti büntetését a volt Fideszes képviselő: választható menü és szabad mozgás

Luxus börtönbe tölti büntetését a volt Fideszes képviselő: választható menü és szabad mozgás

Kecskemét — A ThePost beszámolója szerint titokban vonult be szombaton a kecskeméti börtönbe Mengyi Roland volt fideszes parlamenti képviselő, akit szeptember végén ítéltek jogerősen négyéves börtönbüntetésre költségvetési csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt – tudta meg a Blikk.

Decemberben kellett volna megkezdenie a büntetésének letöltését, de halasztást kaphatott, így a karácsonyt még családjával tölthette.

loading...

Úgy tudjuk, a politikus Kecskeméten, Magyarország legjobb, európai színvonalú börtönében van. Azt mondják, szinte egy szanatórium az a hely.

Mengyi nyolc évig volt képviselő, 2010-ben ült be a parlamentbe, ahol ritkán került reflektorfénybe. A bukását tulajdonképpen egy véletlennek köszönhette, mivel az egyik társának a telefonját egy másik ügy miatt lehallgatták a nyomozók, akik így első kézből értesülhettek Mengyiék üzelmeiről.

A politikus és társai egy 800 millió forintos uniós támogatást akartak megszerezni. A pályázaton induló ismerőseinek „segítséget” ígért, 10 millió forintos „alkotmányos költség” ellenében, ezenfelül a pályázaton elnyert pénz kilencven százalékát is magának kérte.

– Egyágyas, jól felszerelt szobák vannak. A fürdőszoba ugyan közös, de van például közös konyha, ahol főzhettünk, a hozzávalókat pedig a börtön botjában vásárolhattuk meg – mondta el egy névtelenséget kérő férfi, aki korábban hónapokat töltött az intézményében. A rabok többsége reggel kisbusszal jár dolgozni. Többnyire reggel 6-tól délután 2-ig tart a műszak. A munka végén választható menü várja őket a börtönkantinban.

loading...

Szabadidejüket tévézéssel, számítógépezéssel, kártyázással, pingpongozással, vagy a könyvtárban tölthetik el. Van biliárdasztal, konditerem, sakk- és angolszakkör és még kertészkedni is lehet. Nyáron az intézmény füves sportpályáján 1-2 órát napozhatnak, és közben egy kerti csapnál hűthetik le magukat.

– Az első év után hétvégenként hazajárhatnak, az utolsó egy évet pedig jó eséllyel otthon tölthetik, nyomkövetővel. Ha jól viselkedik, 2 év 8 hónap után szabadul, ehhez Mengyi Rolandnak szerényen kell közlekednie, itt nem számít, hogy ki voltál, nagyobb embert is láttak már ezek a falak – mondta a korábbi elítélt.

Kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://netceleb.eu/hirlevel/

Híres lakók

A kecskeméti börtönt a politikához több szállal kötődő olajszőkítő bűnözők leültetésére hozták létre egy volt orosz laktanyából. Később itt raboskodott Stadler József is, akivel kapcsolatban a börtönlakók tudni vélik, hogy csapot szereltetett a börtönszobájába.

Zuschlag János volt szocialista képviselő is itt töltötte csalás miatti hatéves büntetését.

loading…


Facebook hozzászólások
loading...
Read previous post:
Óriási nyugdíjkorhatár-emelés jöhet Magyarországon - 70 éves korunkig dolgozhatunk
Óriási nyugdíjkorhatár-emelés jöhet Magyarországon – 70 éves korunkig dolgozhatunk

Óriási nyugdíjkorhatár-emelés jöhet Magyarországon - 70 éves korunkig dolgozhatunk Nagyon jelentős nyugdíjkorhatár-emelés jöhet Magyarországon a hazai vezérigazgatók szerint a következő...

A kormány zárja ki Kásler Miklóst az Operatív Törzsből!
A kormány zárja ki Kásler Miklóst az Operatív Törzsből!

A kormány zárja ki Kásler Miklóst az Operatív Törzsből! "A miniszter egyáltalán nincs képben, alapvető kérdésekre sem tud válaszolni... Videó...

Close