Kérdés közben tépték ki a mikrofont az RTL újságírójának kezéből a keddi koronainfón

Kérdés közben tépték ki a mikrofont az RTL újságírójának kezéből a keddi koronainfón

Kérdés közben tépték ki a mikrofont az RTL újságírójának kezéből a keddi koronainfón

Elvileg két kérdést tehet csak fel minden újságíró a koronavírus ügyében tartott napi sajtótájékoztatón, nehogy feltartsák a tisztelt hatóságokat fontosabb ügyeik ellátásában.

A keddi infón valamiért túl hosszúnak tartották Molnár Eszter, az RTL tudósítójának második kérdését, ezért egyszerűen kitépték a kezéből a mikrofont. A zavarbaejtő jelenet alább látható.

loading...

Az újságíró a 70 éves, koronavírusos betegről szeretett volna kérdezni, majd feltett volna még egy kérdést az iráni diákokról, pontosabban arról, hogy a karanténban lévő egyik iráni azt mondta, miután honfitársa tesztje pozitív lett, arra kérték, ezt hallgassa el szobatársai előtt, mindhiába.

Ahogy belekezdett, egy nő szó szerint kirángatta a kezéből a mikrofont.

Ezután Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője emlékeztette a sajtó munkatársait, be kéne tartani az időkorlátokat, hiszen sok a kérdés, és “mindkettőnknek van más dolga is” – utalva társára, Müller Cecília tisztifőorvosra, aki közölte, természetesen minden kérdésre válaszol.

Kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://netceleb.eu/hirlevel/

Nem sokkal később az ATV munkatársát, Zalavári Noémit is igyekeztek korlátozni munkája végzésében, ő azonban akkor, amikor kivették volna a kezéből a mikrofont, közölte, hogy eddig csak egy fél kérdést mondott el, neki nagyvonalúan megengedték, hogy befejezze a mondatot. Forrás.

loading...

loading…


loading…


Facebook hozzászólások
loading...
Read previous post:
Koronavírus: félnek a külföldiek szólni a hatóságoknak, annyira rosszak a tapasztalataik
Koronavírus: félnek a külföldiek szólni a hatóságoknak, annyira rosszak a tapasztalataik

Koronavírus: félnek a külföldiek szólni a hatóságoknak, annyira rosszak a tapasztalataik Telefonon sikerült elérnünk a karanténban lévő külföldi SOTE-s diákok...

Luxus börtönbe tölti büntetését a volt Fideszes képviselő: választható menü és szabad mozgás
Luxus börtönbe tölti büntetését a volt Fideszes képviselő: választható menü és szabad mozgás

Luxus börtönbe tölti büntetését a volt Fideszes képviselő: választható menü és szabad mozgás Kecskemét — A ThePost beszámolója szerint titokban...

Close