Fizetésemelés: Kövér László havi kétmilliót vihet haza

Fizetésemelés: Kövér László havi kétmilliót vihet haza

Fizetésemelés: Kövér László havi kétmilliót vihet haza

Nem maradt el az idei fizetésemelés az Országgyűlésben, márciusban esedékes felülvizsgálat után már nincs olyan képviselő, aki havi egymilliónál kevesebbet kapna, írja az Mfor.

loading...

Miközben a koronavírus-járvány miatt több országban is ezzel ellentétes intézkedéseket jelentettek be:

 – a bolgár képviselők és kormánytagok teljes fizetésükről lemondtak a járványhelyzet idejére,

 – a szlovén kormány azzal egyidőben, hogy megduplázta az egészségügyi dolgozók bérét, felajánlotta fizetésének 30 százalékát, 
 – az albán miniszterek keresetét pedig lefelezték a veszélyhelyzet idejére. 

A magyar képviselői alapbért a nemzetgazdasági havi átlagos bruttó bér háromszorosában határozták meg. Miután a KSH februárba közölte az adatokat, az Országgyűlés megszorozta, és ennek megfelelően:

loading...

989 700 forintról 1 103 400 forintra az alapbért.
És ez csak az alapbér, 

az állandó bizottsági tagoknál 1 324 080 forint,
aki kettőben, vagy a törvényalkotási bizottságban tag, annak több mint 1,5 millió forint szerepel a bérlapján.

A frakcióvezetők bruttó keresete 2 206 800 forintra nőtt,
helyetteseik 1,87 milliót keresnek.

Kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://netextra.hu/newsletter/

Az Országgyűlésben Kövér László házelnök kapja a legmagasabb fizetést:

bruttó 2 979 180, vagyis nettó 1 981 150 forintot. Nála a márciusi fizetésemelés 200 ezer forint pluszt hozott. Forrás.

loading…


Facebook hozzászólások
loading...
Read previous post:
Figyelem! - A megállóba érve kitépte a telefont a kőbányai buszon ülő nő kezéből - Rendőrségi felvétel is készült
Figyelem! – A megállóba érve kitépte a telefont a kőbányai buszon ülő nő kezéből – Rendőrségi felvétel is készült

Figyelem! - A megállóba érve kitépte a telefont a kőbányai buszon ülő nő kezéből - Rendőrségi felvétel is készült A...

VÉGRE! Elfogták a gyermekét megkínzó anyát
VÉGRE! Elfogták a gyermekét megkínzó anyát

VÉGRE! Elfogták a gyermekét megkínzó anyát A múlt alkalommal beszámotunk arról, és egy videót is közzétettünk, hogy egy "anya" milyen...

Close