EZT KAPJÁK A NYUGDÍJASOK ERZSÉBET-UTALVÁNY HELYETT.

EZT KAPJÁK A NYUGDÍJASOK ERZSÉBET-UTALVÁNY HELYETT.

EZT KAPJÁK A NYUGDÍJASOK ERZSÉBET-UTALVÁNY HELYETT.

A kormány mindent megtesz, hogy a nyugdíjasok is biztonságban érezhessék magukat.

Nem várt fordulat: az Erzsébet-utalvány helyett ezt nyújtja idén a kormány.

 

Ezt kapják Erzsébet-utalvány helyett.

loading…


A nyugdíjasok biztosak voltak abban, hogy Orbán Viktor és kormánya idén is gondol a nyugdíjasokra.

Hétfőn (december 3-án) megérkeztek az átutalással folyósított decemberi nyugdíjak a bankszámlákra, és a posta szintén megkezdi a kézbesítést – jelentette be Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

A politikus szerint a biztonságérzetet akarják növelni azzal, hogy az ünnepekre tekintettel az esedékesnél korábban juttatják pénzhez az érintetteket – írja az MTI.

A kormány mindent megtesz, hogy a nyugdíjasok is biztonságban érezhessék magukat. Emiatt kötöttek velük 2010-ben megállapodást, amelyben megígérték, hogy a juttatásuk megőrzi a vásárlóértékét.

Ezt nem csupán betartották, de túl is teljesítették: a nyugdíjak reálértéke több mint 10 százalékkal nőtt, nominálisan 30 százalékkal lett magasabb az összegük – fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára.

A Facebook nem mutatja meg neked a számodra valóban fontos híreket. Cenzúráznak. Ők döntik el, hogy mit olvashatsz és mit nem! Ha te sem akarod, hogy mások döntsék el milyen híreket láthass kattints, és iratkozz fel a hírlevélre: https://netceleb.eu/hirlevel/

Úgy döntött tehát a kormány, hogy idén nincs szükség a 10 ezer forintos segítségre, elegendő az is, ha előbb folyósítják a nyugdíjat.

Ilyen formában tehát mindenki ugyanazt a pénzt kapja meg, amire egyébként is jogosult, csak a kormány megadja azt a privilégiumot, hogy a nyugdíjasok előbb költhetik el azt, ami jár nekik.

loading…


Szólj hozzá

Hozzászólás

Read previous post:
KAPNAK ERZSÉBET-UTALVÁNYT A NYUGDÍJASOK?
KAPNAK ERZSÉBET-UTALVÁNYT A NYUGDÍJASOK?

KAPNAK ERZSÉBET-UTALVÁNYT A NYUGDÍJASOK? Itt a válasz: Gulyás Gergely elmondta, kapnak-e Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok.   A napokban beindultak a találgatások,...

A MAGYAROK FIZETHETNEK, MINT A "KATONATISZT"!
A MAGYAROK FIZETHETNEK, MINT A “KATONATISZT”!

A MAGYAROK FIZETHETNEK, MINT A "KATONATISZT"! 320 milliárdot követel az Európai Bizottság Magyarországtól korrupció és más szabálytalanságok miatt.   Az...

Close